Együttható Podcast

015 | Nyílt kapcsolat a gyakorlatban 2.

Együttható Podcast Season 1 Episode 15

Vendégeink: Gulya Bettina és dr. Jankovics Péter | Minket is meglepett, mekkora érdeklődéssel fogadtátok a nyílt párkapcsolatról szóló első részt – megjelenését követően 5 napon belül a leghallgatottabb epizóddá vált az addig közreadottak sorában! Minket ez is megerősített abban, hogy van egy aktív érdeklődés a szexualitás szabadabb megélése és a nem monogám párkapcsolatok működése iránt.

A mostani epizódban folytatjuk beszélgetésünket Orkkal és Bettivel – már az első rész végén is láttuk, hogy rengeteg téma maradt, amiről érdemes beszélnünk, ezek mellett pedig végigvettük az előző adás óta kapott hallgatói kérdéseket is, többek között a családi fogadtatásra, a gyermekvállalásra, a swinger kultúrára és szexklubokra, illetve a visszautasításra vonatkozóan.

Hallgatóinktól kapott kérdések, amelyekre válaszokat kerestünk:

  • Hogyan fogadja a család, hogy nyílt kapcsolatban éltek, volt-e ebből konfliktus?
  • Kalandoztok-e együtt? Mit gondoltok a swinger kultúráról?
  • Hogyan utasít vissza valakit Betti?
  • Hogyan kommunikáljátok új partner felé, hogy nyitott kapcsolatban vagytok?
  • Mit javasolnátok annak, aki most akar kapcsolatot kinyitni, hogyan érdemes hozzáállni a nyitáshoz?
  • „Fejlettebbnek” vagy „magasabb szintűnek” tekinthető-e a nyílt kapcsolat a monogámhoz képest?
  • A gyermekvállalás hogyan befolyásolja a nyílt kapcsolatokat, működnek-e gyerekek születése után is?

További témáink, amelyekről beszélgettünk:

  • Milyen hiedelmek, társadalmi ítéletek övezik napjainkban a nyílt kapcsolat jelenségét?
  • Hogyan jelenik meg a féltékenység a nyílt kapcsolatban és mit jelenthet valójában ez az érzelem?
  • Mi történik, ha egy nyitott és egy monogám kapcsolatban megjelenik a szexuális elhidegülés?
  • Milyenek a nyílt kapcsolatok egyes közösségi terei, például a swinger klubok, szexklubok?
  • Mi jellemző napjainkban a visszautasítás kezelésére, miért rendkívül fontos a visszajelzés ilyenkor?

Őket láttuk vendégül: Jankovics Péter „Ork” beceneve még gladiátor éveiből ragadt rá és maradt meg egyetemi önkéntes körökben is – „civilben” viszont legalább ennyire izgalmas utat járt be: ortopéd-traumatológus sebészből képezte át magát vezető szoftverfejlesztővé. Felesége, Gulya Betti szintén az orvosi egyetemen kezdett, végül azonban UX dizájnerként találta meg saját útját.

Elhangzott hivatkozások és javasolt források:

  • (HU) A múlt adásban csak angolul hivatkozott Ethical Slut című könyv magyarul: Szexbolondok illemtana
  • (EN) Az említett Kinsey (2004) című film, amely Alfred Kinsey amerikai biológus, zoológus és szexológus 1940-es években kezdődő, szexualitás terén végzett munkásságát mutatja be.
  • (EN) A másik említett sorozat a Masters of Sex, amely Dr. William Masters és Virginia Johnson 1960-as évektől folytatott munkásságáról szól, elsősorban az emberi orgazmus és egyéb szexológiai kutatások terén.

Támogass minket nemrég indult Patreon-oldalunkon! Hálásan köszönjük, ha hozzájárulsz működési költségeinkhez.

Kíváncsiak vagyunk Rád! Kérdéssel, véleménnyel keress minket:

További epizódjainkról és a teljes podcastról bővebb információt a www.egyutthatopodcast.hu oldalon találsz!